Növények mélyárnyékba - Hosta sieboldiana 'Elegans', Hosta sieboldiana 'Frances Williams'

Bal oldalon a kékes levelű Hosta sieboldiana 'Elegans', jobbra a zöld-sárga csíkos 'Frances Williams'. A kép tavasz végén készült, még hajtottak ki teljesen.

Itt már a kifejlett formájukat mutatják. Azért ahhoz, hogy júniusban ezt lássuk, kell legalább 4-5 év.

Mind a kettő régi bevált német fajta. Az 'Elegans'-t Arends nemesítette 1905-ben, 'Frances Williams' pedig Karl Foerster nevéhez fűződik.

Legjobban a félárnyékot szeretik, de elég sok napot és elég sok árnyékot is elviselnek. Ők is - mint a sieboldiánák általában - elég jól tűrik a szárazabb viszonyokat is. Beth Chatto előszeretettel használja őket a kertje száraz, árnyékos részein.

Nyár elején virágoznak. Bár szerintem a leveleik annyira szépek, hogy ahhoz a viráguk már keveset ad hozzá.

A legtöbb Hostához hasonlóan nagyon hidegtűrőek: az 'Elegans' z4, 'Frances Williams' Z3.

Ősszel szépen színesednek. ('Frances Williams' a jobb sarokban sárgállik.)

Persicaria microcephala 'Red Dragon'

Az abszolút kedvencem. Ha csak egy évelőm lehetne, azt hiszem, ez lenne az. Először Beth Chattonál láttam. Azonnal beleszerettem. Hogy biztosan ne legyen semmi baja, vettem Londonban egy kisméretű hátizsákot és néhány társával együtt azzal vittem fel a repülőgép fedélzetére.

Azt gond nélkül túlélte. Azt viszont nem, hogy következő tavasszal azt hittem – hetekkel később sem hajtott, mint a Persicaria amplexicaulis – hogy télen kifagyott és kidobtam. Azt gondoltam, hogy egy ilyen japános csoda csak fagyérzékeny lehet. Pedig nem az, Z5-ös, mínusz 29 fokig fagytűrő. És néhány rosszhírű rokonával ellentétben egyáltalán nem tarackol. (Jelzem, a Persicaria amplexicaulis, a Persicaria polymorpha és a Persicaria virginiana 'Painter's Palette' sem – viszont a nálunk széltében-hosszában árult Persicaria bistorta úgy megy, mint az Orient Expressz, ráadásul rövid a virágzási ideje.)

Egy szakértőnek látszó amerikai lap azt írta, hogy bírja az agyagot is. Nálunk tényleg agyagon van és láthatóan jól érzi magát. Locsolni persze kell, de közel sem olyan vízigényes, mint például a Ligularia. Nálunk erősen árnyékos helyen van, ahol több napot kap, ott pirosabb a levele. 1-1,5 méter magas és 1,5-2 méter széles lesz. A nyár végén apró fehér virágokat hoz (a felső képen látni lehet egyet-kettőt), de ezt a növényt igazából a szép leveléért szokás tartani. Én csokrokba is szoktam tenni. Mindenben tökéletes, csak arra kell vigyázni, hogy az ember tavasszal tévedésből ki ne dobja.

Kertészeti kalandozások

A View from Federal Twist - Ramblings of a "New American" Gardener James Golden New York-i kertész blogja. A saját kertjéről és, mint a címe is mutatja, különféle kertészeti kalandozásairól. Az alábbi képek mind tőle vannak.

Úgy találtam, hogy valaki az ő blogjáról jött átt hozzám. Megnéztem és teljesen el voltam hűlve, hogy valaki a világ másik végén megcsinálta álmaim kertjét.

Pedig neki sem könnyű. Nehéz, nedves agyagos talajjal kell megbirkóznia, ráadásul hétvégi kertészként.

Annyira hasonló az ízlésünk, hogy az ő blogján a második link az én egyik kedvenc, füvekkel és füzekkel foglalkozó kanadai kertészetem, a Bluestem Nurserey. De nem csak ezt a kedvencemet találtam meg nála.

Ez kép James kertjéből nekem a nagy ideálom, Beth Chatto kertjét juttatja eszembe. (Érdemes megnézni a honlapunkon, a Hortus Carmelin, a Beth Chatto Gardensről készült oldalt.)

S ahogy a képekből gondolni lehet, megtaláltam azt a kertész is, akitől Beth Chatto mellett a legtöbbet tanultam, Piet Oudolfot is. (Feltétlenül meg kell nézni a lapját! És ha valakit még érdekel, egy holland kertészet lapja, ahol nagyon sok szép kép van róluk. És mivel nálunk egyáltalán nem lehet kapni a könyveit, a Timber Press lapja – most látom, hogy ez is szerepel James Goldennél kulcsszóként –, ahonnét meg lehet azokat rendelni. Nincs velük személyes tapasztalatom, én a saját könyveimet Angliában vettem.)

Augusztusi posztok egyike például Piet Oudolfnak egy olyan munkájáról szól a Battery Gardensben, amelyet én már eltettem magamnak linkként. Nagyon érdekes volt James szemével látni ugyanazt.

S mint ahogy a sok fűből már sejteni lehet, Noel Kingsbury szintén gyakran szerepel James Golden blogjában. Én nagyon sokat tanultam a Piet Oudolffal közösen írt könyvükből (Gardening with Grasses, Frances Lincoln 1998). Mindenkinek, aki füvekkel akar foglalkozni, csak ajánlani tudom. A világ kicsi: az előszót Beth Chatto írta. A mottót Ernst Pageltől választották. Ő egy fantasztikus német kertész, az egykori NDK-ból. Honlapja nincs, viszont Gaissmayernál lehet tőle növényeket kapni. Ő Karl Foersterre, egy szintén csodálatos német kertészre hivatkozik. (Gaissmayer egy csomó növényt árul tőle is.) Foerstert Beth Chatto mesterének tekinti, Piet Oudolf pedig egyszerűen my hero-nak nevezi.

Még egy kertész, akitől én is sokat tanultam arról, mit jelent a szabadság a kertészetben, Dan Pearson. Őt a magyar olvasók is ismerhetik Terence Conrannal közösen írt A modern kertművészet című könyvből (Park Könyvkiadó 1999). S egy ismerős név, John Brookes. Ő volt az első angol kertész, akit megismertem és most, hogy már többet tudok a kertészkedésről, látom hogy milyen nagyon jó kertész is ő.

Végezetül pedig vissza az Óvilágba. James Golden blogján szerepel egy olyan német kert, Hermanshof, amelyet én az angol Királyi Kertészeti Társaság lapjából, a Gardenből ismertem meg. Az érzékenységnek és az alaposságnak pontosan az a keveréke, amit annyira szeretek a német kultúrában.

Tavaly ősszel találtam a Neues von Lindenhof című blogot, s abban október 16. dátummal egy részeltes beszámoló, sok képpel Hermanshofról. Érdemes nézni Lis blogját, a saját kertjét is szeretem, de ezenkívül különféle kertekről és kertészeti eseményekről is beszámol. S hogy a világ összeérjen, Gaissmayerék – akik Ernst Pagel és Karl Foerster növényeit árulják, akikre Beth Chatto és Piet Oudolf támaszkodik, akiket James Golden is a mestereinek tart – általában ott vannak ezeken.