2009. augusztus 20., csütörtök

Kedvencek

Rudbeckia nitida 'Herbstsonne'. Vele azért inkább „se tüled – se hozzád” a viszony. Nagyon szépnek és erőteljesnek tartom, csak egy kicsit túl sárga. Most megpróbáltam úgy körberakni könnyű fehérrel és rózsaszínnel, hogy ne legyen nyomasztó. Tavasszal kiraktam az utcára, de nem bírta a szárazságot, úgyhogy nyár elején visszajött. Hála Istennek, szépen rendbejött.

Phlox paniculata 'The King'. Ez most eléggé színazonosra sikerült. Phloxban nagyon ritka, elegáns bordós-bíbor árnyalata van. Ráadásul pontosan olyan színe van, mint annak a rúzsnak, amit pszichológia szakon egy nagyon kedves tanárnőm viselt. Mindig őt juttatja eszembe, ez külön jó benne. Reggelenként, amikor leülök elé a padra, mindig Magdinak is szoktam magamban jó reggelt kívánni.

Persicaria amplexicaulis 'Rosea'. Az egyik fő-fő kedvencem. Teljesen mocsári hangulata van, de nem igényel állandóan nedves talajt, hanem normális locsolással is nagyon szép. Azon igen kevés növény közé tartozik, amelyik a tűző naptól az elég mély árnyékig mindenütt jól van. Ráadásul akkor is egyenesen nő ha csak egy oldalról éri a fény. És mindezek tetejébe semmilyen fenntartást nem igényel.

Molinia 'Transparent'. Tavaly már írtam róla. Ez most egy friss kép, ránagyítva látszik, hogy milyen gyönyörű, hatalmas íve van.

Miscanthus 'Ferner Osten'. Róla is írtam már tavaly. Most kezd virágozni. Előtte egy Helenium 'Rubinzwerg' található, azon nagyon kevés Helenium egyike, amelyek félárnyékon is szépek.

Hosta 'Paul's Glory'. Tényleg az egyik legelegánsabb Hosta. Elég nehéz volt megtalálni pont az a félárnyékot, amit szeret. Ha kicsit több volt a nap, akkor megégett, ha kicsit több volt az árnyék, akkor senyvedett. Végül is mindkettőnk nagy megelégedésére sikerült.

4 megjegyzés:

anna írta...

látod, nekem meg soha nem lehet egy virág elég sárga!

Hortus Carmeli írta...

Szia Anna,

hát persze, mert te mindig csak kis jólnevelt csokrokban látod ezeket. Ez a virág azonban kifejlett állapotában akkora, mint a te konyhád.

Kérdés, hogy egy konyhányi sárgát is szeretnél-e. De lehet, hogy igen.

Jut eszembe a csokorról, a csokor nem felejtődött el (most már látom, hogy csupa sárga lesz), csak meg sem tudunk moccanni a sok dologtól.

Szép napokat!

Kata

anna írta...

igen, igen! néha felsajgott bennem, hogy nem kaptam meg a csokromat. (egyébként az előző -pici - konyhám csakugyan sárga volt, grafitszürkével...)

Timi írta...

Szia!
Nemrég találtam rá a kerti naplódra, és azóta megszállott olvasója vagyok.
Nekem is van egy kis kertem, amit kevesebb több sikerrel művelgetek, de a Te kerted valami menyország lehet. Gratulálok hozzá.