2008. június 16., hétfő

Baktériumos hervadás

Ez a japán juhar sajnos már meghalt. Ugyanez történt még másik hárommal is. Nem értettem, mi történt. Mi ugyanis minden tőlünk telhetőt megtettünk. Megfelelő földbe ültettük, félárnyékba tettük, locsoltuk.

Most tavaszra szinte az összes magnóliánk is tönkrement. Tavaly a nyár második felében kezdtek el betegek lenni. Úgy néztek ki mintha valami gombafertőzés érte volna őket vagy mintha víz vagy valamilyen anyaghiányuk lett volna, hirtelen elkezdtek erősen klorózisosak lenni és nagyon látványosan lepusztultak. Még a szokásosnál is jobban locsoltuk és az összes létező szerrel permeteztük őket, de minden eredmény nélkül.

Kétségbeesve keresten az interneten egy növénydoktort, aki tudna segíteni. Találtam is egyet, aki a kertészeti egyetem patológiai tanszékének adjunktusa és hajlandó is volt kijönni. Ő rögtön mondta, hogy biztos rossz a talaj, nem locsoljuk, nem jól gondozzuk, stb. Én próbáltam meggyőzni róla, hogy a valóság ennek pont az ellenkezője, de nem nagyon érdekelte a dolog. Mellékesen említette , hogy van egy gombás betegség is, de az a magnóliát nem támadja meg.

Újra megnéztem az internetet. Elkezdtem angolul keresni a magnólia betegségekre. Hamarosan kiderült, hogy tényleg van egy olyan talajban lakó gomba, amelyik a magnóliát is megtámadja. A tünetei pontosan megfeleltek a mi magnóliáink bajainak. Angolul verticillium wilt-nek, magyarul baktériumos elhalásnak nevezik. Valóban nincs ellene vegyszeres védekezés. Viszont van egy kicsi esély arra, hogy a növény maga legyőzi. Az egyetlen dolog, amit tudunk csinálni, hogy lombrtágyázással erősítjük a növényt. (Mint utólag megértettem, a mi egyik magnóliánk egy pár évvel ezelőtt már legyőzte egyszer ezt a fertőzést, amikor a rossz állapotát feljavítandó elkezdtem a Wuxal nevű lombtrágyával kezelni.)

Nem csak a magnólia, hanem az alábbi növényfajták és érzékenyek rá. Ahol ez a gomba a kertben egyszer előforult, nem ajánlatos ezeket telepíteni.

Baktériumos elhalás által veszélyeztetett növények:

kőris, azalea, japán borbolya, koreai buxus, amerikai vadgesztenye, szivarfa, cseresznye és egyéb csonthéjasok, ribizli, egres, a som bizonyos fajtái, bodza, szil, lonc, orgona, a hárs bizonyos fajtái, juhar, magnólia, a tölgy bizonyos fajtái, szilva, a rózsa bizonyos fajtái, a berkenye bizonyos fajtái, szömörce, spirea, szömörcefa, bangita, rózsalonc.

Az összes olyan növény, amelyik erről a listáról volt a kertünkben, minden gondoskodásunk ellenére állandóan hiánytünteteket mutatott vagy elpusztult.

Vannak viszont olyan fajok, amelyek ellenállóak a baktériumos elhalással szemben:

alma, nyugati tuja, bükk, nyír, a som bizonyos fajtái, erdei fenyő, gingkó, nyugati ostorfa, galagonya, tövises lepényfa, boróka, vörösfenyő, eperfa, a tölgy bizonyos fajtái, a hárs bizonyos fajtái, körte, nyárfa, a berkenye bizonyos fajtái, lucfenyő, gesztenye, fűz.

Internetes oldalak, ahol utána lehet a baktériumos hervadásnak nézni:

- Online gardener
- Univerisity of Minnesota
- Elm care
- RHS

Egy magyarul is:

Plant Protection

Nincsenek megjegyzések: