
















Néhány éve vettem a Mocsáry Évelőkertészetben. Nyár elején volt, csak a leveleit láttam, de azonnal teljesen beleszerettem. Hatalmas tenyérnyi levelei vannak, mintha egy dzsungel aljnövényzete lenne. Rögtön kilencet elhoztam. A szezon végén azt láttam, hogy másokat valahogy kevésbé lelkesített, nagyjából az a kilenc hiányzott a készletből.
Én azonban azóta is változatlanul nagyon szeretem. Egész évben szép a levele. Ősszel, ha jó kedve van, akkor vörösesre színeződik - sajnos nincs minden évben jókedve. Viszont a locsoláson kívül szinte semmilyen fenntartást nem igényel, és elég sok szárazságot is elvisel. Napos-félárnyékos fekvést szoktak neki javasolni, de a mi forró nyarú kontinentális klímánkon én csak a félárnyékba tenném. Viszont a hideget kitűnően tűri (Z3), hűvös, árnyékos kertekbe tökéletes választás.
S ha olyan jól érzi magát, mint nálunk, a nyár végétől a fagyokig ilyen gyönyörű virágokkal örvendezteti meg az embert.
Coreopsis tripteris. Egy olyan menyecskeszem, amelyik bírja félárnyékot és 150-180 cm magas lesz. Most érkezett meg Staudengärtnerei Gaissmayertől.
Szokás szerint még egyszer megnéztem az interneten a tulajdonságait és eközben találtam meg az Audubon Society of Western Pennsylvania lapját.
Aster novae-angliae 'Herbstschnee'. Nyár elején bizonytalan voltam benne, mert valahol azt olvastam, hogy az elvirágzott virágfejek csúnyán ott maradnak a bokron. Eleinte tényleg így is volt, de aztán magára talált és már vagy egy hónapja nagyon szép. Úgyhogy marad.
Anemone 'Honorine Jobert'. Nagyon szép, de nagyon terjed. Egyelőre nem tudom mi legyen vele.
Aster novi-belgii Royal Ruby. Már eldöntöttem, hogy kiszedem. Gyönyörűnek találom. Főleg itt a Pennisetum mellett. De júniusban ültettem ide és szeptember elejére húsz centit terjedt. Ez azt jelenti, hogy minden évben ki kell ássam és újra kell ültessem - és ilyen munkaigényes növényeket nem tudok tartani. Igazán sajnálom.
Stipa brachytricha. Az egyik kedvencem. Csak ez az egy példány van belőle a kertben. Szerettem volna már szétosztani, de nem találtam neki több helyet. Most végre sikerült. Ősszel szétszedem és beültetem még a kert két kiemelt pontjára. Remélem, azokon a helyeken is ilyen szép lesz.
Magyarul Piroska. Ha valaki szereti a meleg rózsaszínt, nagyon fogja kedvelni ezt a bájos szellőrózsát.
Általában alacsonyabbnak mondják, de nálunk kb. 80 centi magasra nő. Fontos tudni, hogy ez is, mint minden szellőrózsa, terjedőtövű.
A mi hideg kertünkben (Z5) minden gond nélkül áttelelt. A félárnyékot szereti, de meglehetősen sok árnyékot is elvisel és ha elég vizet kap, akkor naposabb helyen is tartható. Tűző napra, száraz helyre nem szabad tenni.
Szerintem bíborral, meleg rózsaszínnel, barackszínnel, halványsárgával, vajszínnel a legérdemesebb társítani, de kékkel és fehérrel is szép kombinációkat lehet vele alkotni.
A Hegede Kertészet biztosan árulja, lehet hogy mások is.
Az Echinops-os kompozíció ősszel. Az Echinops második virágzása jelentősen alacsonyabb, mint az első. Hoz egy harmadik virágzást is, ami ha hosszú meleg ősz lesz, be is fog érni. Az Eupatorium és a Phlox szépen beváltak. A mögötte lévő Persicaria polymorpha első virágzását kicsit későn vágtam vissza, ezért azon most kevés a virág. A borbolya és a Hosta undulata helyett valami atraktívabbat szeretnék, valószínű Aconitumot és Gerániumot fogok tenni a helyükre ősszel.