2012. július 30., hétfő

Kék ágyás klematiszokkal



Ezt a klematiszos kék ágyást Erikának terveztem. Erikáék néhány éve vették meg a falujuk mellett lévő lepusztult Zichy vadászházat. Saját erejükből  felújították és az idén tavasszal hozzákezdtek a körülötte lévő egy hektáros kert rendbetételéhez. Engem kértek meg arra, hogy segítsek nekik és tervezzem meg a kertjüket. A terv egyik központi eleme ez a klematiszokkal befuttatott pergola (középen az üres négyzet), amelyet kis utakkal elválasztott évelőágyások vesznek körül.


A klematiszokat nem a pergola négy sarkára terveztem, hanem úgy, hogy mindegyik a fényre törekedve is megmaradjon a pergola tetején (ha szimmetrikusan a sarkokra tettem volna őket, akkor a déli oldalon lévők mindig elfelé nőttek volna a pergolától).

A négy ágyást a fényviszonyoknak megfelelően alakítottam ki, a B-C-D ágyások naposak, az A ágyás napos-félárnyékos. Így az első három ágyásban melegkedvelő füvek vannak, míg az A ágyásba egy az árnyékot jobban tűrő Miscanthust terveztem. A virágok a füvekkel harmonizálnak. A Miscanthushoz egy inkább hűvös hatású és robosztus Geránium társul, míg a Pennisetumok mellett könnyed és napot kedvelő növények vannak. 

Mindazonáltal ez nem egy szárazságkedvelő összeállítás, a Phloxok és a Tradescantia csak jó vizellátás mellett igazán szépek. A többi növény úgy van melléjük kiválasztva, hogy ugyan kevesebb vízzel is meglennének, de ha az ágyást a Phloxok igényének megfelelően egységesen locsolják, nem fog ez nekik problémát okozni.

Az ágyásokban ismétlődnek bizonyos elemek, így az egész együttes egységes hatást kelt, ugyanakkor minden ágyás egy kicsit más. Ez utóbbit két dolog is indokolja, egyrészt teljesen egyforma ágyások kicsit merevek lennének, másrészt technikailag nagyon nehéz négy ágyást úgy fenntartani, hogy mindig teljesen egyformák legyenek. 

A klematiszok könnyedségét emelik ki a minden ágyásban fő szerepet kapó füvek is. S az évelők a klematiszok virágzásához igazodnak. A Tradescantia, a Salvia nemorosa, az Echinops, a Nepeta egy nagyobb nyár eleji virágzást biztosítanak. Ezután a Geranium 'Rozanne', a Perovskia, a Salvia verticillata, a Teucrium, a Scabiosa, a Phloxok egész nyáron virágoznak. Hozzájuk csatlakoznak egy újabb virágzással a nyár elején már virágzók. S a képet a nyár végén - ősz elején belépő füvek, a Sedum és az Asterek teszik teljessé.

Erika pasztell kék színű klematiszokat választott. Az évelők színe ehhez igazodik, alapvetően pasztell színűek, az egy-két élénkebb színű  a pasztellek finomságát emelik ki. Azzal együtt, hogy pasztell színeket használtam, mivel a kék mellé sok bíbor árnyalatot alkalmaztam, az egész együttes hatása mégis intenzív.

A - Clematis 'William Kennett'
A1 - 3 Aster x dumosus 'Lady in Blue'
A2 - 1
Miscanthus sinensis 'Morning Light'
A3 - 1
Geranium ’Rozanne’
A4 - 2
Tradescantia 'Satin Doll'
A5 - 4
Aster novi-belgii 'Marie Ballard'
A6 -
2 Tradescantia 'Satin Doll'
A7 - 3
Salvia nemorosa 'Mainacht'
A8 - 2
Sedum 'Purple Emperor'

B -
Clematis Star of India
B1 - 2 Aster x dumosus 'Lady in Blue'
B2 - 1 Pennisetum alopecuroides 'Hameln'
B3 - 2
Salvia verticillata 'Purple Rain'
B4 - 2 
Phlox paniculata ’Blue Pradise’ vagy 2 Phlox paniculata 'Gräfin von Schwerin'
B5 - 1
Perovskia atriplicifolia
B6 -
2 Sedum 'Purple Emperor'
B7 -
2 Tradescantia 'Satin Doll'
B8 -
3 Salvia nemorosa 'Mainacht'
B9 -
3 Aster x dumosus 'Lady in Blue'

C -
Clematis 'Regina'
C1 - 2 Salvia nemorosa 'Mainacht'
C2 - 1 Tradescantia 'Satin Doll'
C3 -
1 Perovskia atriplicifolia
C4 - 2
Nepeta × faassenii 'Senior'
C5 - 2
Echniops bannaticus 'Taplow Blue'
C6 - 1
Pennisetum orientale 'Tall Tails'
C7 -
2 Sedum 'Purple Emperor'
C8 -
3 Aster x dumosus 'Lady in Blue'
C9 - 4
Salvia nemorosa 'Mainacht'

D -
Clematis H.F. Young
D1 - 2 Teucrium hyrcanicum
D2 -
Phlox paniculata ’Blue Pradise’ vagy 2 Phlox paniculata 'Gräfin von Schwerin'
D3 -
2 Tradescantia 'Satin Doll'
D4 -
2 Salvia nemorosa 'Mainacht'
D5 - 1 Perovskia atriplicifolia
D6 -
2 Sedum 'Purple Emperor'
D7 - 1
Stipa tenuissima
D8 - 2
Scabiosa caucasica 'Perfecta'
D9 -
3 Aster x dumosus 'Lady in Blue'
D10 - 1
Pennisetum orientale 'Karley Rose'

3 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Kedves Kata! Gyönyörű válogatás. Mennyi kék és mennyi forma! Nem is gondolná az ember, hogy milyen változatos lehet egy ágyás egy színhőmérsékletből válogatva a növényeket.

Az egyik kép, gondolom a tervrajz nem működik sajnos, egy virágot hoz be a program, pedig nagyon érdekelne:9

Templom Kata írta...

Köszönöm szépen!

Bocsánat,kijavítottam a képet. :)

Unknown írta...

Csodaszép!:)