A domb tetején áll nagyapám falujának temploma, a mai Magyarország legrégebbi faépülete, amelyet 1670-ben ácsoltak Csodatévő Szent Miklós tiszteletére. Ikonjai a 18. századból valók, berendezése a 19.-ből, s a 20. században telepítették át ide, a szabadtéri múzeumba. Én gyerekként már nem láttam, de bátyáim még igen az utcánk végén, a Bukóc dombján, s Bandi egy képeslapot is őriz a képével, amelyet anyánk írt neki a faluból. Csak most tudtam meg, hogy a falunkbeliek és a környékbeli ruszin falvak minden év szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján eljönnek ide, Szentendrére az ukrán határról, és misét tartanak benne magyar és ruszin nyelven. Jövőre én is ott leszek.
4 megjegyzés:
Milyen gyönyörű itt minden!!!!!A kert,a templom!
Nem találom,pedig már a múltkor megvolt,írtál korábban egy bejegyzést,vagy többet is az árnyékot szerető virágokról.
Levél még mindig fejben íródik.:(
Köszönöm szépen!
A félárnyék címkénél találod meg a cikkeket.
Majd biztos átkerül papírra (gépre) az a levél a fejből. :)
Nagyon tetszenek a képek, különösen azok ahol kisebb részletek vannak. A legszebb dolgok egyike a hosszú évtizedek alatt az "emberhez kopott" fafelület. Ezeknek már a megérintése is misztikus, szinte érezni a lüktető életet, a megnyugtató állandóságot amikor az ember ilyen tárgyakhoz ér... :)
Jó lehet ott élőben, köszönet a képes kalauzolásért! Nyözö
Továbbítom Tamásnak, ő írta ezt a posztot (csak véletlenül tette fel az én nevemben). Nézd meg az ő blogját, biztos sok mindent szeretni fogsz ott.
http://wangfolyo.blogspot.com/
Megjegyzés küldése