2009. június 20., szombat

Lenti sárga ágyás

Ide került a sárga rózsák többsége.

Most jórészt csak a rózsák virágoznak. Június elején kezdték és különböző intenzitással a fagyokig folytatják.

A tavaszi és kora nyári kék, fehér és rózsaszín évelők már elvirágoztak. A sárga összeállítás pedig csak júliustól lesz mutatós.

Néhány korai, mint például ez a sásliliom vagy lentebb a bugatölcsér, azért már megkezdték a sárga szezont.

Addig is amíg a többi nem követi őket, ezt a részt a széles levelű sásliliomok és a filigrán füvek ellentéte teszi érdekessé.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Kata!
Gyönyörű a kerted. Én beleszerettem az angol rózsákba, és bár más jellegű a kertünk, mégis mindenáron szeretnék legalább egy bokrot. Kérdezném tőled, hogy egy kb 3 méteres fenyőtől 2,5-3 méterre levő hely alkalmas lenne e számára? Gondolok itt a gyökér problémákra...

adrienn

Templom Kata írta...

Kedves Adrienn,

köszönöm szépen. Nálunk az angol rózsák elég jól bírják kisebb fák gyökérnyomását. Több közülük nagy oszlopos tuja közvetlen közelében van. A kérdésem inkább az lenne, hogy az fenyő, ami most három méteres, mekkora lesz pár év múlva. Illetve, hogy milyen irányban árnyékol. Ha nem lesz jelentősen nagyobb és nem pont a rózsa tervezett helyére árnyékol, akkor nem hiszem, hogy gond lenne.

Sok sikert!

Kata

Névtelen írta...

Kedves Kata,
itt lehet a kutya elásva...., ez a csillagos égig növő fajta. Az angol rózsáról nem mondok le, akkor marad a cserép.. :)

Ja, és még egy tanácsot, ha kérhetnék.. Te mint az árnyékos növények szakértője, tudnál ötletet adni, hogy egy teljes árnyékban levő terméskő fal elé milyen növények alkalmasak? Próbáltam kritériumok alapján keresni, de jobbára csak talajtakarókat ad ki a net. Én viszont magasabb, 1,5-2m-es dekoratív növényt keresnék.. vagy esetleg valami kúszónövény fajtát. Lényeg hogy a falat nagyjából eltakarja..
Köszönöm a válaszod előre is!
Adrienn

Templom Kata írta...

Kedves Adrienn!

Az angol rózsák többnyire nagyok, pont attól szépek, hogy bokrosak. Nem hiszem, hogy tarthatók lennének cserépben.

Pont az utóbbi időben írtam néhány bejegyzést arról, hogy milyen növények jók mélyárnyékba, nézd meg őket.

Nem írtam még a Mahoniáról és a Ligustrumról, de azok is szépen fejlődnek árnyékban. Valamint 2009. április 25-i keltezéssel találsz még egy cikket a blogban a Rhodotypos scandensről, az is nagyon jó mélyárnyékba.

Sok sikert!

Kata

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Nagyon köszönöm a tippeket, és az idődet, máris böngészem!

A D.Austin oldalán találtam hogy egy min. 25 l-es edényben lehet tartani őket. Remélem nem szemfényvesztésként írták...

Adrienn

Templom Kata írta...

Kedves Adrienn,

nagyon szívesen.

Hááááááát, szerintem aki azt írta, az inkább a forgalom fellendítését mint a növények igényeit tartotta szem előtt.De azért mindent meg lehet próbálni.

Én cserépbe inkább valami kisméretű polyantha rózsát tennék.

Nézd itt van egy csomó rózsafotó: http://www.justourpictures.com/.
Hátha kapsz még további ötletet.

Kata