2009. április 25., szombat

Rhodotypos scandens

Azzal akartam kezdeni, hogy ez az egyik kedvenc növényem. De eszembe jutott, hogy szinte mindig ezzel szoktam kezdeni. Belegondoltam, és rájöttem, hogy valóban, szinte minden egyes növényt a kertben valamiért különösen szeretek.

Tehát ez az egyik kedvencem. Tényleg. Mindig örülök, amikor elmegyek mellette. Azon ritka növények közé tartozik, amelyet minden megfontolás nélkül első felindulásból vettem. Húszcentisként már annyira megejtő volt, hogy azonnal betettem a kocsiba, pedig akkor már túl voltam a kertépítésnek a "nagy a kert, majd lesz valahol neki hely" fázisán.

Ez nagyjából öt éve volt. Mostanra kb. másfél méteresre nőtt. Az interneten az találtam róla, hogy bírja a száraz árnyékot. Valóban így van. Szinte teljes mély árnyékban van a dió alatt, egy olyan részen, ahol csak ritkán tudok locsolni. Terjedőtövű, de így száraz mély árnyékban jól viselkedik. Kitűnően bírja a hideget (Z4). 1-2 méter (egyesek szerint 2-3) magas és ugyanilyen széles. Nálunk vályogos talajon van, de azt írják róla, hogy minden talajjal megbirkózik.

Ősszel kis fényes fekete bogyókat hoz, amelyek tavaszig díszítik. Ha valaki száraz árnyékba keres olyan növényt, amelyik ott is jól érzi magát, üdén mutat és gyorsan nő, érdemes vele próbálkoznia. Én anno a New Gardenban vettem, az utóbbi időben azonban ott nem láttam. Viszont az interneten találtam egy kertészetet, amelyik termeli.

Nincsenek megjegyzések: