2012. szeptember 25., kedd

Szárazságtűrő évelők

Három éve kezdtem el kísérletezni azzal, hogy az utcán lévő nyár elején virágzó régirózsa ágyás elé nyár második felében, ősszel virágzó szárazságtűrő évelőket ültetek.


Úgy gondolom, sikerült a kísérlet. Az idei rendkívül meleg és aszályos nyáron ez az ágyás semmilyen locsolást nem kapott, és mégis, nem csak hogy élnek, de szépek a növények, bizonyítva, hogy nem csak a könyvben, hanem a valóságban is szárazságtűrőek.


Az első a kép bal alsó sarkában látahtó növény az Aster oblongifolius (syn. Symphyotrichum oblongifolium) 'October Skies'. Nálunk augusztus végén, szeptember elején kezd el virágozni, és a legtöbb leírással ellentétben nem igényel teljes napot, hanem félárnyékon is szépen virágzik.


Az első képen az Aster mellett álló fű, itt a bal felső sarokban látható: Panicum virgatum 'Squaw'. Most még az őszi szineződése kezdetén tart, gyönyörű vörös árnyalatokat fog majd felvenni. Középen a sárga virág egy Solidago canadensis. Ő úgy jött magától. Nagyon tetszik nekem, de az erőteljes terjedése miatt nem mertem betenni a kertbe. Itt az utcán, száraz sitten viszont kitűnően bevált. A kép jobb alsó sarkában egy Perovskia atriplicifolia látható (nálunk jóval nagyobb szokott lenni, mint amit a Dave's Garden ír, legalább egy-másfél méter magas és széles). Az egyik legszárazságtűrőbb növény, amit csak ismerek. A légies formája és a pasztell szürkéskék színe miatt minden kompozíciót könnyedebbé, kifinomultabbá tesz. Érdemes úgy ültetni, hogy érezzük  kellemes, fűszeres illatát is.


A Perovskia mögött egy másik kiváló, szárazság és árnyéktűrő (!) Aster: Aster ageratoides 'Asran'. (Bár meg kell mondani, hogy az Aster oblongifolius még nála is jobban tűri a szárazságot.) Az alsó képen ugyanők közelről.


Mivel rendkívül erősen terjed, semmiképpen nem tenném jó körülmények közé, de nehezen beültethető helyekre: rossz talajra, árnyékba (!), száraz részekre, kitűnő. 


Végül, az előtérben Heterotheca villosa (Aster 'Golden Sunshine néven is forgalmazzák - nálunk például a Mocsáry Évelőkertészet), az ágyás elején már látott  Panicum virgatum 'Squaw'-val. Mivel tényleg nagyszerűen tűri a szárazságot, hosszan virágzik, ragyogóan társítható füvekkel és a többi szárazságtűrő évelővel is, érdemes lenne gyakrabban ültetni.

2012. szeptember 16., vasárnap

2012. szeptember 9., vasárnap